Kik a szélsőségesek a modern társadalomban?

A marginalok olyan emberek, akik különböző okokból kifolyólag megszűntek szokásos társadalmi környezetükből, és nem tudnak csatlakozni az új társadalmi rétegekhez, általában kulturális következetlenségek miatt. Ilyen helyzetben erős pszichológiai feszültséget tapasztalnak és tapasztalatot szereznek az öntudatosság válságáról.

Az az elmélet, miszerint az ilyen marginalisták a 20. század első felében előterjesztették az R.E. Parkot. De Karl Marx felvetette a szociális leépítés kérdéseit.

Weber elmélete

Weber arra a következtetésre jutott, hogy a társadalmi mozgalom akkor kezdődik, amikor a marginális rétegek közösséget alkotnak, és ez számos társadalmi változáshoz vezet : a reformokat és a forradalmakat. Weber mélyebben értelmezte, hogy kik ilyen marginálisak, ami lehetővé tette az új közösségek kialakulását, ami természetesen nem mindig egyesítette a társadalom társadalmi söpredékét: a menekülteket, a munkanélkülieket, stb. De a szociológusok sohasem tagadták a kétségtelen kapcsolatot a szokásos társadalmi kötelékekből kizárt emberek tömegei és az új közösségek szervezésének folyamata között.

Az emberek közösségeiben a fő elv működik: "A káoszt valahogy el kell rendelni". Ugyanakkor új osztályok, csoportok és rétegek gyakorlatilag soha nem merülnek fel a koldusok és hajléktalanok szervezett tevékenységével kapcsolatban. Inkább úgy tekinthető, mint az olyan emberek párhuzamos társadalmi struktúrájának megteremtése , akiknek életük az új pozícióba való átmenet előtt rendes volt.

A modern társadalom szegélyei

Annak ellenére, hogy a mai divatos "marginális" szó elterjedt, maga a koncepció meglehetősen homályos. Ezért lehetetlen meghatározni a jelenség szerepét a társadalom kultúrájában. Meg lehet válaszolni azt a kérdést, hogy kik ilyen marginálisak, az "extra-szisztémás" jellegzetességei. Ez lesz a legpontosabb meghatározás. Mivel a marginális elemek kívül esnek a társadalmi struktúrán. Vagyis nem tartoznak semmilyen csoporthoz, amely meghatározza a társadalom egészének jellegét.

A kultúrában vannak különbségek. Itt vannak a gondolkodás és nyelv főbb típusai, és nem tartoznak semmilyen művészi irányba. A marginális nem tekinthető egyetlen főáramú vagy főcsoportnak, sem ellenzéknek, sem különböző szubkultúráknak.

A társadalom régóta eldöntötte, ki a margó. A közvéleményben megállapítást nyert, hogy ezek a társadalom alsóbb rétegeinek képviselői. Legjobb esetben ezek olyan emberek, akik túlmutatnak a normákon és hagyományokon. Általában egy marginalizált személy meghívása negatív, megvető hozzáállást mutat.

De a marginalitás nem önálló állam, hanem a normák és szabályok elfogadhatatlansága, a speciális kapcsolatok kifejezése a létező társadalmi rendszerrel. Kétféle módon fejlődhet: megszünteti az összes megszokott kapcsolatot, létrehozza saját világát, vagy fokozatosan megszünteti a társadalmat, majd a törvényen túlra dobja. Mindenesetre a marginális nem a világ rossz oldala, hanem csak az árnyék oldala. A nyilvánosság megszokott ahhoz, hogy a rendszeren kívüli embereket megszólítsa, hogy megalapozzák a sajátjukat, amelyet normális világnak tartanak.